Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Bemutatjuk a Kaszói Kisvasutat


A Somogy megyei kisvasutak sorában talán a legfiatalabb. Habár a korabeli térképek a puszta körül már jeleztek vasutat. Ezek a rendelkezésre álló dokumentumok szerint a majorság belső ellátását voltak hivatottak szolgálni. Belső-Somogy legnagyobb összefüggő erdőtömbje, a kaszói lápvidék, nagyon sokáig nem rendelkezett feltáró úthálózattal sem.
A kisvasút őse a két világháború között épült, összekötötte a somogyszobi vasútállomást, valamint a Kaszópuszta-bördeci erdőrészt. Előbb lóvontatással, később a negyvenes évektől egy gőzmozdonnyal szállították a fát. A kaszói erdőségben folyamatosan használható utak ekkor még nem léteztek, fakitermelés, illetve fuvarozás csak az idõjárás függvényében történhetett a siralmas útviszonyok miatt. A kisvasút viszont esőben, hóban egyaránt használhatónak bizonyult.
A Szenta-Kaszópuszta közötti erdei vasút működési engedélyét a KPM az egyesített közigazgatási és műtanrendőri eljárás után 1955. június 2-án adta meg. A szállítás ebben az időpontban egy C50-es típusú dízelmozdonnyal valósult meg.
1955-56 telén a kaszópusztai végállomáson megépült két mozdony befogadására alkalmas mozdonyszín. 1957. július 15-én a kaszópusztai erdõ területén végigvonuló forgószél 40.000 m3-es széltörést okozott, mely az erdészet egész évi termelésének a kétszeresét jelentette. A faanyag tönkremenetelét elkerülendő egy év alatt kellett gondoskodni a kitermelésről és kiszállításról. Az erdészet a szállítási feladat megoldására 3 km hosszú szárnyvonalat épített ki a csillagpusztai erdőterületen.  A vasútüzem munkába állított még egy gőzmozdonyt és ezzel egy év alatt 18.000 m3 faanyagot szállított le a szentai rakodóra.
1961-ben a megnövekedett erdészeti munkásszállítások és helyi utazási igények miatt be kellett kapcsolni az erdei vasutat a korlátolt közforgalmi személyszállításba. Az erdei vasút a MÁV-al kötött menetkedvezményi egyezség tagja lett. Az erdõgazdaság műhelyében házilag megépítettek egy személyszállító kocsit és beszereztek még egy C50-es mozdonyt is.
1961. május 17-én indult meg a személyszállítás Szenta MÁV állomás és Kaszópuszta között.
Az erdészettel szomszédos Böhönyei Állami Gazdaság egyik telephelyét kívánta bekapcsolni a kisvasúti szállításba és kérte a rinyai erdőrész végponttól a vasútvonal meghosszabbítását Nagyrinya pusztára. Az Állami Gazdaság szerezte pénzből a kaszói erdészet házilagos kivitelezésében ez az 1,8 km vonalhosszabbítás el is készült, amelyet 1963-ban engedélyeztek, amelyen zömmel terményeket, műtrágyát és talajjavító anyagokat szállítottak.
Ebben az időben az erdei vasút már 3 db C50-es mozdonnyal és 41 db-os egységes teherkocsi parkkal rendelkezett.
1962-66 között a Szenta-Kaszó közötti 8 km-es szakaszon - amelyen a személyszállítás is zajlik - a fa keresztaljakat nagyobb teherbírású betonaljakra cserélték ki.
1964 március 11-14 között a hirtelen végbement hóolvadás és nagy esőzés következtében keletkezett ár elmosta a töltés egy szakaszát és a vasút egyik hídját.
1955-tõl 1975-ig a kisvasút 225.000 m3 fát, 65.000 tonna egyéb anyagot és 300.000 utast szállított.
Az idõ múltával a vasút jelentősége a faanyag szállításában fokozatosan csökkent. A talaj fokozatos kiszáradása következtében lehetővé vált a feltáró úthálózat kialakítása. A vasút szerepét a növekvő közúti forgalom vette át.
1970-ben az Állami Gazdaság felbomlása után a rinyai vonalszakasz felbontásra került, helyén erdészeti feltáró út létesült.
A szentai végállomásnál időközben felépült egy fafeldolgozó üzem, melynek belső faanyag mozgatását vasúton végezték.
A vasútüzem jelenlegi feladata a személyszállítás, ezen belül is a Klub Kaszó Kft. vendégeinek és különböző kiránduló csoportoknak a mozgatása. Ehhez nyitott és zárt kocsik állnak rendelkezésre.
1997-ben a Honvédelmi Minisztérium a Kaszó Erdőgazdaság Rt.-től megvásárolta a Resiczán 1954-ben gyártott és 1984-ben Szászrégenben felújított szertartályos gőzmozdonyt, ugyanezen év december 22-én Karácsony névre keresztelték és 1998. április 16-án helyezték üzembe. A mozdony tengelynyomása nagyobb, mint a jelenlegi pálya teherbírása, ezért a pálya felújítása folyamatban van. A vonal már nagyrészt átépült erősebb felépítményűre, kivéve Szenta előtt, ahol még 1 km hosszban az eredeti vágányok vannak. Az ide kikészített, beépítésre váró sínszálakat a tél folyamán sajnálatos módon ellopták, így egyelőre csúsznak a munkálatok.

Kép
BOJSZA MEGÁLLÓ
 

Kép
HAJTÁNYOSOK
 

Kép
KASZÓ ÁLLOMÁS
 

Kép
"KARÁCSONY" NEVŰ GŐZMOZDONY
 

Kép

C50 402 PIHENŐBEN


Szöveg: Kemenczei Róbert, képek: Szabó Károly és Villás Csaba