Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 
Eltűnt kisvasutak: A Dombóvári Gazdasági Vasút egy keskeny nyomtávolságú, egyvágányú, nem villamosított gazdasági vasút volt Dombóvár és Csoma-Szabadi között 1948-tól 1979-es megszűnéséig. 1980-tól 1984-ig Dombóvár és Tüske közt mint Úttörővasút üzemelt, 1994-ben bontották el véglegesen.
 
 

Az első uradalmi vasút Dombóváron

Dombóvár város a Délkelet-Dunántúl dombvidékei közt kanyargó Kapos folyó mellett található, Tolna, Baranya és Somogy megyék találkozásánál. A terület híresen jó földje elősegítette a mezőgazdasági kultúra korai kialakulását. A törökök kivonulása után a XVII. század végén a Dombóvár környéki gazdátlan területeket Esterházy Pál nádor vásárolta meg 50 000 forintért. Ezzel az aspektussal az Esterházy-család befolyása egészen 1944-ig meghatározó lett a település életében. Az Esterházy-uradalom Konda-pataktól keletre eső, valamint tüskepusztai és nosztányi területeit a Dőry-család bérelte. Dőry Ó-Dombóvár területén 1912-ben – később európai hírűvé vált – konzervgyárat létesített, melynek épülete a mai napig áll, jelenleg a Jam-csarnok ifjúsági kulturális központnak ad helyet. A helyi köznyelvben csak „lekvárgyár”-ként emlegetett üzem, valamint a lengyár igen jelentős, utóbbi közvetlen szerepet játszott a gazdasági vasút létrejöttében.
A legendásan tehetséges gazdálkodó, Dőry Etelka kezdeményezte 1911-ben az új-dombóvári MÁV-állomásról kiinduló, Tüskepusztát, a Mászlonyi-utat, Szilfáspusztát és Nosztányt érintő 760 mm nyomtávolságú lórévasút építését. Az új-dombóvári MÁV-állomáson az átrakáshoz két keskenynyomközű vágány állt rendelkezésre. Az egykori hercegi malom északi részén deltavágányt alakítottak ki, így a vasút mindkét végpontja felől körüljárás nélkül haladhattak be a kisvasúti szerelvények a malom udvarán kialakított jelentős vágányhálózatra. A kisvasút itt egy ponton keresztezte a Dőry Konzervgyárba vezető normál nyomtávú iparvágányt (érdekesség, hogy ez a megoldás az utolsó időkig megmaradt!). Az Ó-Dombóvárt Új-Dombóvárral összekötő, a helyiek által csak „szenesútnak” nevezett földútnál egy kitérőt létesítettek a lengyár felé, majd egy újabb sínpár tért vissza a fővágányhoz. A vonal a mai Kórház utca jobb oldalán haladt ki a településről. A pálya 7 kg/fm tömegű sínekből épült, melyeket sínszögekkel erősítettek a talpfákhoz, a korabeli felfogás szerint minden alépítményt nélkülözve; ezek voltak az ún. „mezei vasutak”. Kezdetben szamárvontatta lórévonatok közlekedtek az akkori igényeket teljes mértékben kielégítő „R” sorozatú, deszkafalú lórékkal. A vonalat egészen 1948-ig használták lóvontatással mezőgazdasági termények betakarításához, az 1950-es
években bontották el, mivel a Községi Tanács a településen belüli szakaszát házhelynek mérte ki. A mezei vasút a megszűnését megelőző években ideiglenesen összeköttetésben állt a gazdasági vasúttal a mai dombóvári tűzoltóság közelében.
 

A gazdasági vasút hálózatának kiépülése

A dombóvári GV-hálózat nagyobb része 1923-ban épült a településtől északra található nagybirtokok áruszállítási igényeinek kielégítésére, 60,3 km-es hosszban. 1948-ban még pár összekötő- és szárnyvonallal bővült, majd a Gazdasági Vasutak első Ötéves Tervének keretében megépült Inámpuszta-Cserepespuszta szakasszal érte el végleges formáját.
A Dombóvári GV másik főbb vonala eleinte tőle függetlenül fejlődött: Csoma-Szabadi MÁV állomásról indult északnak, egészen Somogyszilig. A vasút a kegyes tanítórend tulajdonában volt, jóvoltukból a pálya 1914-es átadását követően a személyszállítás is megindulhatott a vonalon két- és négytengelyes, lórékből átalakított személykocsikban. A kegyes tanítórendnek két vontatójárműve – egy gőzmozdonya és egy Austro-Daimler-motoros mozdonya – is volt. Inám állomáson az államosítás után deltavágányt létesítettek, és az addig különálló két vonal, a Dombóvári és a Csoma-Szabadi GV itt csatlakozott.

 

A hálózat a következőképp épült ki

Dombóvár–Konda–Nosztány–Inámpuszta:

19,5 km

Csoma-Szabadi–Attala–Gölle–Inámpuszta–Somogyszil:

21,5 km

Mászlonyi elágazás–Mászlony:

2,5 km

Felsőleperdi elágazás–Felsőleperdpuszta:

2,5 km

Szilfáspuszta–Dalmand:

9,6 km

Alsóleperdi elágazás–Alsóleperdpuszta:

1,2 km

Inámpuszta–Cserepespuszta:

3,5 km

 

Összesen: 60,3 km

Érdekesség: a MÁV Pécsi Igazgatóságának 1960-ban kiadott vonalhálózati térképén a GV teljes vonalhossza több, mint 70 km volt!

Kép

Egyéb fontosabb csatlakozó vonalak:

Dalmandi Állami Erdei Vasút: A gyulaji erdőségből indult, Vörösegyházán keresztül Dalmand MÁV állomásra, ahol a Dombóvár-Lepsény normál nyomtávolságú vonalat szintben keresztezve csatlakozott a Dombóvári GV hálózatához. Kialakulása a Magyar Vasutasok Albuma 1927-es kiadása szerint Karkecz Lajos dombóvári fűtőházi főnök nevéhez köthető, aki a fűtőház személyzetének és társadalmi összefogás segítségével Dalmand állomástól a gyulaji erdőig 5km hosszúságú vasutat építtetett 1920/21 telén a vasúti dolgozók tűzifával való ellátása céljából. Később ebből fejlődött ki a Dalmandi ÁEV, amely nagyjából a Dombóvári GV megszűnéséig üzemelt.

 

A hizlaldai szárnyvonal: Ez a vonal 1949 előtt üzemelt, főként gőzvontatással kb. 7km hosszúságban. A vonal Göllétől, a csomai hálózatból leágazva indult keleti irányban Kispuszta és Csökepuszta érintésével Alsóheténybe a sertéshizlaldáig. Hivatalosan csak áruforgalmat bonyolított. Egy 1960-as évekből származó vonalhálózati térképen még fel volt tüntetve.  

KépKép

KépKép
KépKép
KépKép
Kép
KépKép
Kép
A szövegért és a képekért köszönet illeti Villás Csaba urat,
aki rendelkezésünkre bocsájtotta az itt olvasható anyagot és saját tulajdonú archív képeit. A cikk a Wikipédia A Szabad enciklopédia webfelületről származik.
     A képeken a jegyvizsgáló Réti Gyula